PONT Te kellesz! - Ifjúsági projekt
Ifjúsági közösségfejlesztés városon és vidéken
TÁMOP-5.2.5/B-10/2-2010-0147
A Katolikus Ifjúsági és Felnőttképzési Szövetség 2012-ben indítja új, ifjúsági projektjét, amelynek keretében ifjúsági információs pontokat indít Szombathelyen, Egerben és Székesfehérváron. E mellett a kisebb, hátrányos helyzetű településeken lát el mobil szolgáltatásokat, amelyeknek helyszínei: Hosszúpereszteg, Sorokpolány, Csesztreg, Becsehely, Bokod-Dad, Enying, Cece, Dunaújváros, Verpelét, Heves, Hevesaranyos, Mezőkövesd. A projekt szervezésébe bevontuk a helyi tagszervezeteket (SZEIF, EFRA, KIM-MADZAG), mint szakmai megvalósítókat.
A projekt a hiányterületekre reagál azáltal, hogy 15 településen szolgáltat az ifjúság részére, eléri a hátrányos helyzetű célcsoportokat. Tevékenysége a közösségi élet megteremtésére, és a fiatalok bevonására alapoz, így több száz fiatal érhető el és vonható be a projektbe.
A projekt célcsoportja a 12 és 29 év közötti ifjúsági korosztályok, de azon belül is koncentrálunk a szociális/társadalmi, valamint pénzügyi/gazdasági akadályokkal küzdő fiatalokra, a testi vagy szellemi akadályozottsággal, iskolai nehézségekkel küzdő ifjúságra, a kábítószer-probléma szempontjából veszélyeztetett fiatalokra és hozzátartozóikra, valamint a földrajzi akadályokkal küzdőkre.
Kiemelt feladatok a projektben:
- az információ szolgáltatási rendszer eljuttatása kisebb településekre, hátrányos helyzetű kistérségekbe,
- város és vidék összhangjának megteremtése, közelítése a fiatalok számára,
- fiatalok közösségbe vonzásának erősítése, közösségek létrehozása, közösségi programok támogatása,
- fiatalok társadalmi részvételének erősítése, önkéntességre való motiváció,
- közvetlen tanácsadási rendszer kiépítése alapozva a fiatalok által használt elektronikus útvonalakra,
- képzések biztosítása, ahol a fiatal olyan iskolán kívüli ismeretekhez jut, amelyek segítik eligazodni a magánéletben (család, párkapcsolat, szülői szerepek), a munkaerőpiacon (tanulás, munkavállalás, álláskeresés), a társadalomban (állampolgári és alkotmányos jogok és kötelezettségek), valamint a civil életben (önkéntesség, civil szervezeti tagság),
- tájékoztatók, ahol a hasznos programokról és képzésekről információ szerezhető,
- érték- (és nem profit-) orientált közösségi rendezvények szervezése a fiatalok számára,
- tevékenységek kiterjesztése az információs közösségekre, közösségi programokban való segítségnyújtásra,
- az ifjúság hatékony elérése érdekében a már működő intézményi hálózattal közös munka, együttműködés,
- széleskörű együttműködést kell kialakítani más szektorokkal és ágazatokkal,
- modellprogram kialakítása, tapasztalatainak rögzítése, jó gyakorlat terjesztése.
Bízunk abban, hogy projektünkben az ifjúság kompetencia alapú felkészítése által a demokratikus társadalomban való életre neveljük a fiatalokat. A cél egy értékorientált társadalmi kép felállítása, az ifjúság társadalmi részvételének erősítése, a felnőtt társadalomba való bekapcsolódás megkönnyítése. Orvosolandó a fiatalok elidegenülési és elmagányosodási folyamatai, azt szeretnénk, hogy a fiatalok személyisége stabil legyen, aktív közösségi és társadalmi életet éljenek, a fiatalok kapcsolatai, kommunikációs és közösségi képességei fejlődjenek. Az ifjúsági korosztályok társadalmi integrációjának, iskolai előmenetelüknek, pályaválasztásuknak, munkaerő-piacra való belépésüknek elősegítése a cél, továbbá társas (szociális) kapcsolataik bővítése, közösségi, közéleti részvételük fejlesztése, családi életre való felkészítésük, szülői szerepük erősítése, életpálya-tervezésük tudatosságának erősítése.